Harmadik éve tanítottam írást a Ralph McKee szakközépiskolában. Egy nap a 16 éves Mikey nyújtott át egy levelet az anyjától, igazolva ezzel tegnapelőtti hiányzását.
„Kedves Mr.McCort! Mikey 80 éves nagymamája leesett a lépcsőn, mert túl sokat kávézott, szóval megkértem Mikey-t hogy maradjon otthon, meg hogy vigyázzon a kishúgára, mert én így elmehetek dolgozni a reptérre. Kérem, tekintse igazoltnak Mikey hiányzását, ő meg a lehető legjobban fog tejesíteni a jövőben. Utóirat: a nagymama jól van”

Láttam, ahogy Mikey írja ezt a levelet a padjában. Bal kézzel, hogy leplezze kézírását. Egy szót sem szóltam. A legtöbb szülői igazolást, amit akkoriba kaptam a diákok írták. Azóta hamisítanak, mióta írni tudnak. Ha mindnek utána járnék, a nap 24 órájára meglenne az elfoglaltságom.

               Bevágtam Mikey igazolását több tucat hasonló közé a fiókomba. Egyszer, amikor az osztályom dolgozatot írt, elhatároztam, hogy elolvasom mindet. Azokat is, amelyekre eddig csak futó pillantást vetettem. Két kupacba rendeztem őket. Egyikben a valódi, szülők által írott levelek, másikban a hamisítók firkálmányai. A második halom volt a nagyobb: ötletestől elborult írásokig minden megtalálható volt benne.

Megvilágosodtam.

Nem elbűvölő, hogy a diákok mennyit panaszkodnak egy 200 szavas esszén, bármely tantárgyból?

Bezzeg, ha igazolást kellett hamisítani már brillíroztak. Abból a sok írásból akár az „Amerikai Kifogások Lexikonját” is kiadhattam volna. Olyan tehetség mutatkozott meg, amelyet se dalban se történetben, se tanulmányban nem említenek.

Hogyan is selejtezhettem volna ki a fikció és fantázia ilyen gyöngyszemeit?

Íme: Az amerikai középiskola irományainak legjava: Nyers, tömör, hiteles, ütős, hazug.

A következőket olvasom:

-         A sütő kigyulladt, felégette a tapétát és a tűzoltók nem engedtek vissza a házunkba.

-         Arnold leszállt a vonatról, amikor a mozdonyvezető rácsukta az ajtót az iskolatáskájára, és elment vele a vonat. Kiabált a kalauznak, aki nagyon durván válaszolt.

-         A nővérének kutyája felfalta a leckéjét. Remélem, belefullad.

-         Átkutatták a házunkat, és az undok sheriff azt mondta, ha a fiam tovább üvölt a füzetéért, mindünket lecsukat.

A kifogások íróinak valószínűleg nem tűnt fel, hogy a valódi igazolások nagyon prózaiak.

„Peter elkésett, mert a vekker nem szólalt meg.”

Egy nap aztán legépeltem vagy tucatnyit ezekből a kamu-igazolásokból, és kiosztottam végzős diákjaimnak. A diákok csöndesen, elmélyülten olvasták. „Mr. McCourt, ki írta ezeket?”

Kérdi, az egyik fiú.

„Ti” válaszoltam „Kihagytam a neveket, hogy megvédjem a bűnösöket. Ezeket elvileg szülők írták, de mi ketten tudjuk ki az igazi szerző, igaz-e Mikey?”

„Szóval mit csináljunk velük?”

„Ez az első osztály, amelyik a kifogások művészetét fogja tanulni. És főleg az első, mely az írásukat is gyakorolja. Nagy mázlitok van, hogy én vagyok a tanárotok. Fogom a legjobb irományaitokat, és tananyagot csinálok belőle, amit még érdemes is tanulni.”

Mindenki vigyorgott, amikor folytattam. „Nem álltatok meg a vekker-sztorinál. Használtátok a fantáziátokat. Egy nap talán majd nektek kell ilyen kamukat írni a saját gyerekeiteknek, ha késnek, hiányoznak, vagy valami aljasságra készülnek. Szóval próbáljuk meg most. Képzeljétek el, hogy a 15 éves gyereketeknek kell kifogás, amiért bénázik irodalomból. Hadd szóljon.”

A diákok kifogások egész tömkelegével áraszottak el. Többek között volt házba csapódó kamion, és ételmérgezés (hála a suli büféjének). „Többet, többet” kérték „Írhatunk többet?”

„Hát akkor írjátok… Ádám vagy Éva levelét Istenhez.” Fejek lehajtva, tollak sercegnek a papíron.

Életemben először láttam diákot úgy elmerülni a munkájában, hogy a barátainak kellett sürgetni, menjen már ebédelni. „Jóvan Lenny no, majd később befejezed.”

Másnapra nem csak Ádámtól és Évától volt mindenkinek levele, hanem Istentől és Lucifertől is.

Az egyik lány például megvédte Ádám bűnbe csábítását azzal, hogy Éva megunta a láblógatást a Paradicsomban. Meg abba is belefáradt, hogy Isten mindenbe beleüti az orrát.

Heves viták következtek Ádám és Éva felelősségéről és bűntudatáról. Senki nem mondott rosszat Istenről, noha voltak utalások. Igazán lehetett volna megértőbb az első emberpár ballépéseivel szemben, írja valaki. Megkértem az osztályt, gondoljon olyan történelmi személyiségekre, akiknek jól jönne egy kamu-igazolás. Felírtam a táblára a javaslatokat: Eva Braun, Hitler barátnője. Julius és Ethel Rosenberg, árulásért kivégezve. Júdás. Attila a hun. Lee Harvery Oswald. Al Capone.

„Mr. McCourt, felírna oda pár tanárt is?” Kérdi az egyik diák.

Aztán ezt hallom: „Mr. McCourt, az igazgató áll az ajtóban.”

Megfagyott ereimben a vér, amikor az igazgató benyomult az ajtón, nyomában a tanfelügyelővel.

Egyikük sem vett rólam tudomást. Fel-le sétálgattak, a papírokat mustrálva.

A tanfelügyelő felkapott egyet, és odanyújtotta az igazgatónak.

Előbbi megdermed. Utóbbi összepréseli ajkait. Kifele menet még visszaszól az igazgató, hogy a tanfelügyelő látni szeretne.

„ Most jön a feketeleves” gondoltam. Igazgató az asztalánál ül, tanfelügyelő álldogál. „Jöjjön be” szól az utóbbi. „Csak annyit akartam mondani, hogy amit a kölykök produkálnak, azt az egyetemen tanítják”

Most az igazgatóhoz fordul: „Az a gyerek Júdás nevében ír bocsánatkérő levelet, zseniális. Hadd gratuláljak” megint felém fordul: „valószínűleg, lesz egy kis melléklet a mappájában, amin megemlítem lendületes és energikus módszereit. Köszönöm.” Hála a jó Istennek, dicséret egy fontos embertől. Eltangózzak az auláig, vagy egyszerűen csak kapjak szárnyra, és repüljek ki a napfénybe?

Másnap, az osztályban váratlanul dalra fakadok. A gyerekek nevetnek. Azt mondják: „Ember, a sulinak mindig ilyennek kéne lenni… mi kamukat írunk, a tanárok meg kornyikálnak.”

Előbb vagy utóbb, mint később rájöttem, mindünknek kell egy kifogás. Meg különben is, ha ma énekelhetsz, holnap is megteheted. És miért ne? Nem kell ürügy a dalolásért.