Imádom a vicceket. Minél rosszabb, annál jobb. Életem legboldogabb pillanatait egy nyáritáborban töltöttem, 11 éves koromban. Feküdtem a bungalómban, és vártam, hogy
Mr. Newton, az egyik felügyelő elmenjen végre kártyázni a többi felügyelővel. Ilyenkor ugyanis Egon mindig elmondta a viccét, amelynek ez a csattanója:
Kipp Kopp, bazmeg. KIPP KOPP! Talán már hallottad ezt a viccet. Házasságtörésről van benne szó meg egy szekrényről. A tábor második hetére Egon ebből egy félórás változatot hozott össze, és a többi táborozó átsurrant közelebbi bungalókba, hogy ők is hallják.
            Szóval ott feküdtünk, hallgattunk a sötétben, arcunkon az állati és visszafojtott röhögés torz vigyora. Ám mikor Egon kimondja, hogy: Kipp Kopp, bazmeg, KIPP KOPP!
Már nem bírjuk visszatartani. Bebújunk hálózsákunk legmélyére, azt hisszük, a világtól kellemesen elzárva rázkódhatunk a röhögéstől. De nem! Nevetésünk úgy hangzik, mintha egy tengeri tehén akarna megszülni egy kisebb Tesco-t.
            Mr. Newton erre lecsapja lapjait az asztalra, kiviharzik a szobából, át a miénkbe, ahol üvöltözni kezd: „Nagyon elegem van már ebből minden rohadt este, és ha ezt még egyszer meghallom, másnap ti pucolhatjátok a latrinát!” Ez komoly fenyegetésnek számított, tekintve, hogy latrinánk amolyan igazi „nyáritáborosanrohadtbüdös” volt. Csak azon kellett gondolkodnunk, ugyan mitől lehet ilyen veszettül orrfacsaró? Úgyse meri senki használni. Nyilvánvalóan egy bizonyos pont után elérte a kritikus tömeget, és elkezdett önálló életet élni.
            A fenyegetőzés bevált. Mr. Newton szépen visszabaktatott a kártyapartihoz. Kerek egy percig csönd is volt a szobákban, ám Egon irányából olyan suttogás jött, amelyet kifinomult fülünkkel simán észleltünk: „Kipp KOPP!”
            Ez persze olyan szituációkhoz vezetett, ahol minket a legkevésbé sem érdekelt az, hogy másnap mi pucoljuk a latrinát, legkevésbé sem érdekelt, hogy Mr. Newton egy zseblámpával hadonászva ígérget mindenkinek betört orrot… inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy levegőhöz jussunk.
            Egyszóval fantasztikus nyarunk volt, egyetlen hülye kis vicc miatt. Bár nem mondanám el egy társaságban, - kivéve persze igazságszérum hatása alatt – még mindig jobban felvidít, mint bármely nagyobb egyház. Szeretnék találkozni azzal az emberrel, aki ezt a viccet kitalálta, de ez természetesen a viccek egy nagy rejtélye. Senki nem találja ki őket. Egyszerűen csak… vannak. Szájról szájra terjed, mint a herpesz, csökkentve a gyárak és irodák profitját. És már az őskortól kezdve velünk vannak. Régészek a következő viccet fedezték fel egy fáraó szarkofágjára vésve:
                                   Férfi: Hallottál már a Sügérekről… mármint a Sumérokról?
                                   Nő: Miért, mi van velük?
                                   Férfi: Nagyon buták! Ha-ha!
                                   Nő: Nem, nem hallottam róluk.
Ez csak egy primitív előfutára a modern rasszista vicceknek, de attól még hordozza az alapüzenetet. Az évszázadok alatt ez a vicc is sokkal kifinomultabb lett, hála olyan találmányoknak, mint a villanykörte. De ki találta ki őket?
            A viccek másik rejtélye: Hogy tudsz hihetetlen komplexitású vicceket is megjegyezni, olyan szereplőkkel, mint a miniszterelnök, egy rabbi és egy pap, de anyád szülinapját elfelejted? Hogy terjedhetnek a viccek ennyire gyorsan? (Az Apolló 7 asztronautái állítólag viccnyomokat találtak a Holdon.) Vajon Erzsébet királynő hall jó vicceket? Ki meséli el őket neki? Na és mi van a pápával?
            Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, fel kéne állítani egy úgynevezett „vicc-vizsgáló bizottságot”. Az ő dolguk az lenne, hogy nyomonkövessék a viccek terjedését, mint ahogy az ornitológus a madarak röptét. Ornitológus, tudjátok… aki fémdrótot meg befőttesgumit rak a madarakra, és azok hetente visszajárnak hozzá? Ja, nem, haha, az a fogszakorvos. Az ornitológus 300kg-os fémdrótot rak egy ártatlan madár lábára, gyengéden ledobja egy négyszázhuszonhárommillió emelet magas épület tetejéről, majd végignézi, amint a szerencsétlen állatka közel 170Km/h sebességre gyorsulva csapódik a földbe.
Az emberek próbálták már elmagyarázni nekik, hogy túl súlyos gyűrűket használnak, de ők csak nevetnek. Mostanában egy közönséges fakopáncsot dobtak le, a lábához pedig egy
1983-as Chevrolettet erősítettek.
                De az ötlet a lényeg, és én arra gondoltam, egy hasonló vicc-követési rendszert is alkalmazhatnánk. Ezt találtam ki: Egy meghatározott baráti társaságban elhintünk egy tök új viccet adott időben és adott helyen. Ennek a viccnek olyan stílusjegyei lennének, amik felismerhetővé teszik. És ahogy terjed, te is spontán viccesnek tűnhetsz vele. Na, de a lényeg: amint te valaki mástól hallottad ugyanezt a viccet, írj ide egy levelet: Vicc-követési szolgálat P.O. 011509 Miami, FL 33101.
               Leveledben foglald össze a viccet, hol és kitől hallottad és más hasznos háttérinfókat, például hogy hány gramm volt benned meg hogy hány liter…
Nyilvánvaló, hogy itt nem írhatom le a viccet, de jellemzője, hogy erre a kérdésre válaszol:
„Walter Mondalenek miért Fritz a beceneve?” Mindenki vette? Ezt a viccet óvatosan leteszteltem egy csapa lúzeren, akik életükre is megesküdtek, hogy nem mesélik el senkinek. Innen tudtam, hogy futótűzként fog terjedni.
              Úgyhogy tartsuk nyitva szemünket és fülünket, és amint meghallod, jelentsd a
Vicc-követési szolgálatnak, annak éber szakemberi állandóan várják hívásod, ha ébren vannak.